Szóval Verbinskinek ez nem (ez sem) jött most össze. A forgatási helyszínek gyönyörűek, komolyan kedvet kaptam turistaként meglátogatni a Hohenzollern-kastélyt és Beelitz-Heilstätten elhagyatott klinikáját, és tényleg csodálatos, ahogy a Nyugati-Alpok tükröződik a kanyarba beforduló fonat patyolattiszta, tükröződő oldalán – de Az egészség ellenszerén semmi mástól nem féltem, csak attól, hogy elalszom még a stáblista előtt.
Nekik viszont szükségük van rá, hiszen az ő szignója nélkül nem jöhet létre a fúzió, amin a vállalat sorsa múlik, és kapóra jön nekik, hogy az öregnek valószínűleg teljesen elment az esze… Lockhart Svájcba érkezve tévesen azt hiszi, ő csak besétál a régi kastélyba, és hazahozza a főnököt, arra azonban nem számít, hogy egy "balesetet" követően ő maga is az intézmény foglyává válik, aki – az ott kezeltekhez hasonlóan – saját egészsége miatt lesz kénytelen aggódni. A film viszonylag lassan indul be, de ezzel kezdetben még nincs is baj hiszen a látvány és az erőteljes vizuális csomagolás többnyire leköt bennünket, de közel 1 óra után kezd el thrillerként viselkedni. A feszültséggel teli lassú pillanatokat, csak felváltják a mozgalmas képsorok, és végre betekintést nyerhetünk a kastély (más filmekben is sokat látott) sötét múltjába. A "szörnyű titkok" egy veretes moziba járónak, azért nem okoznak túl sok váratlan meglepetést. A fordulatokon lett volna még mit csiszolni. Amit viszont külön érdemes kiemelni a film zeneválasztását, mert az bizony nagyon el lett találva.
A bankárok Svájcba pénzt mosni vagy meghalni mennek, előbbit én, utóbbit Gore Verbinski állítja, aki rém bonyolult, mégis irtó egyszerű mesét szőtt egy ódon kastély köré. Kinek ajánljuk? Akinek bejön egy régimódi horror vadonatúj csomagolásban Amikor kijött Az egészség ellenszere első előzetese, lehetett tudni, hogy a film gyönyörű és jócskán elvont lesz, azt viszont nem, miről is szól tulajdonképpen. Most már tudjuk, egy fiatal és ambiciózus középvezetőről egy nagy New York-i banktól ( Dane DeHaan, aki jó, de nem zseniális), akit a svájci Alpok egyik különös szállójában pihenő főnöke után küldenek, hogy hazavigye valami fúzió miatt, pontosabban ezért, hogy elvitessenek vele egy nagy balhét. Tudjuk, a főnök nem megy haza, ahogy senki sem távozik a rejtélyes múltú kastélyból, még az ifjú "küldönc" sem, mivel baleset éri és maga is az intézmény betege lesz. Itt nem kínálnak mást, csak hidrokúrát, ami kihajtja a szervezetből a modern világ mérgeit, mondván, a hegy mélyén lévő vízgyűjtő vize egy csoda, mindenre jó.
ugyanazt, amit a The OA című sorozatban láthattuk tőle) és arról a titokzatos lányról, akivel néha összefut az udvaron (Mia Goth, akinek színészi képességeiről mindent elmond, hogy rákeresve a legtöbb találat Shia LaBeouf barátnőjeként hozza). Pazar díszletek, csodaszép beállítások, egysíkú karakterek, a három fontos színészből kettő oké – ebből még lehetne egy jó horror. Végül egy regiment szkript doktoron (vagy inkább a hiányukon) múlt, hogy nem lett az. Mert Verbinski ezúttal végleg, teljesen elveszett a képeiben, akárcsak egydimenziós mellékszereplői a svájci horrorszanatóriumban. A rendező egyszerűen nem foglalkozott azzal, hogy a cselekménynek legyen íve, feszessége, jól előkészített fordulatai. Ezért az eleve túl hosszú (146 perces) film messze nem lett olyan nyomasztó, mint amit a trailere sugallt. A legijesztőbb benne, hogy közeliben mutatnak pár testrészt, komolyan, nagyszüleim falusi disznóvágásaiban több volt a feszültség. Ráadásul már a film elejétől kezdve ordít, hogy mik lesznek A Nagy Csavarok, hogy mitől olyanok a páciensek, amilyenek – miközben a néző fantáziájára van bízva, hogyan tömi be a sztoriban tátongó, a fináléban már mélyművelésű szénbánya méretű logikai lyukakat.